Ahogy életem legtöbb területén, úgy munkám során is a tökéletességre törekszem. A tökéletesség azonban számomra nem csupán egy hangzatos szó; sokkal inkább egy mélyen összetett, komplex fogalom:
Az általam felhasznált pigmentek és anyagok garantáltan megfelelnek a ResAP 2008 és a REACH ajánlásainak, valamint a gyógyszeripari elvárásoknak is, emellett a lehető legnagyobb figyelmet fordítom arra, hogy kiegészítő termékeim is bio, organikus, továbbá állatokon való teszteléstől mentes forrásokból származzanak.
Ökológiai lábnyomomat igyekszem minimálisra csökkenteni, így a higiéniai előírások maximális figyelembe vétele mellett kerülöm az egyszer használatos anyagok és a műanyag felhasználását.
A DERMATEK csúcskategóriás sminktetováló gépének, a felhasznált festékanyagok tisztaságának és technikáimnak köszönhetően a bőrt érő trauma lényegesen kisebb, mint más feltételek megléte esetén, így a gyógyulási idő jelentősen lerövidül, a bőrbe juttatott pigmentek pedig helyükön maradnak, majd az évek múlásával nyom nélkül, teljes egészében felszívódnak.
A sminktetoválás technikáját és a felhasznált festék színét minden terület esetén közösen választjuk meg, hiszen rengeteg, a laikus számára ismeretlen szakmai szempont figyelembevétele is szükséges az optimális eredmény elérése érdekében, mely a korrekciós kezelés alkalmával, immáron a bőr egyéni reakciójának ismerete után tovább pontosítható.
Hobby-portrérajzoló múltam során megtanultam felismerni az arc azon jellegzetes vonásait, amelyek meghatározzák az egyén karakterét. Ezek precíz kiemelésével, valamint kreatív újragondolásával a természetesség megzavarása nélkül fokozható a szépség, valamint elfedhetőek és pótolhatóak az esetleges hiányosságok is.
A részletes, betegségekre és egyéb állapotokra kitérő kontraindikációs kérdőív pontos kitöltésével minden olyan lehetőség kizárható, amely a sminktetoválás eredményét kedvezőtlenül befolyásolhatja, továbbá annak elvégzését kizárja. Ennek kitöltése, valamint a korrekciós kezelésig esetlegesen bekövetkező változások ismertetése minden esetben szükséges. Általa maximális biztonsággal vághatunk bele a sminktetoválásba.

(nyitvatartás kizárólag bejelentkezés alapján)